Rettenetes kamaszévek

"Rettenetes kamaszévek"

Sok szülő tartja a kamaszkort egy borzalmas időszaknak, egy végeláthatatlan káosznak, amiben a gyermek mindent akar, csak együttműködni nem…

A legtöbb pszichológus, illetve a pszichológiát oktató szerint a kamaszoknak lázadniuk kell. Ez a fejlődésük része, így válnak le a szüleikről.

Egyesek a testi változással, a szexualitás megjelenésével, a nagyobb társas igényekkel és a gyerek-felnőtt lét közötti küzdelemmel magyarázzák ezt a teóriát.

Egy másik megközelítés szerint ez a korszak azért válik nehézzé a család számára, mert a tinik kinövik a gyermeki méreteiket. Függetlenebbé válnak szüleiktől, ami miatt nehezebb büntetésekkel és jutalmakkal együttműködésre ösztönözni őket.

A legtöbb szülő a kezdetektől fogva a nyertes-vesztes nevelési módszerre épít, ami magában foglalja a büntetést és a jutalmazást is. Elsősorban emiatt válik a kamasz viselkedése dacossá, lázadóvá és ellenszegülővé.

Valójában nem a szülők ellen lázadnak, hanem magatartásukkal a tekintélyelvű bánásmód ellen fejezik ki a nemtetszésüket. Mivel már kezdi kinőni a kisgyermekkorban kialakult és teljesen normális rászorultsági és kiszolgáltatottsági viszonyt, ezért már kevésbé izgatja őket a jutalom. Minél nagyobb szabadságra van szükségek és inkább ez érdekli őket.

Ha a szülők kevésbé ragaszkodnának azokhoz a módszerekhez, amiknek tekintély az alapja, illetve kevésbé akarnák a hatalmukkal befolyásolni gyerekeiket, akkor a kamaszoknak nem lenne mi ellen lázadniuk.

A blogomon több olyan cikket is találsz, amikben ötleteket adok egy-egy probléma kezeléséhez, vagy bemutatok egy módszert.

Pár példa:

Ha pedig végleg a hátad mögött szeretnéd hagyni a büntetés és hatalom alapú módszereket (például: fenyegetés, utasítgatás, gondolkodó szék), akkor a Szülőségre fel! Programomban több lehetőség közül is választhatsz.

Bejegyzés kelt: 2024.06.13.

Képek forrása:
canva.com

Üdvözöllek!

Kövesd a facebook oldalam, hogy első kézből értesülj az újdonságokról. smile

Dallos Mónika vagyok. Örülök, hogy elolvastad a bejegyzésem. Cikkeimmel és csoportjaimmal támogatni akarlak abban, hogy minél több információval és módszerrel rendelkezz ahhoz, hogy egyről a négyre juss. Remélem, találtál valami hasznosat ehhez ebben az írásomban.

Hasonló bejegyzések

Egy építő hozzáállás

Egy építő hozzáállás

A gyerek egészséges fejlődése érdekében minden szülő arra törekszik, hogy megadja a sajátjának, amit csak lehet. Sokan a tárgyi feltételek biztosításában látják a megoldást ahhoz, hogy a gyermek jól érezze magát. A pszichológia több ízben alátámasztotta, hogy az...

Amikor mindig a szülő dönt

Amikor mindig a szülő dönt

Minden gyerek kihozza a szüleit a sodrából. Ez a gyermekilét velejárója. A legtöbben ilyenkor a gyerekkorukban megtanult tekintélyelvű módszereket alkalmazzák. Sokan nem tudják, milyen belső folyamatokkal jár az, amikor rákényszerítenek a gyerekeikre bizonyos...

Így érd el, hogy szépen kérjen

Így érd el, hogy szépen kérjen

Egy elv, ami akár a gyermeknevelés egyik alaptörvénye is lehetne. Egyszerű igazság ez, aminek a hatására úgy fog viselkedni a gyereked, ahogy reméled. Személyesen tapasztaltam, mennyire fontos a szülők számára, hogy a gyerek udvarias stílusban kommunikáljon vele. Azaz...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .