Viszlát kétkedő magatartás!

Viszlát kétkedő magatartás!

Rendhagyó módon ismerősöm visszajelzésével kezdem bejegyzésemet:

„A kártya óta jobban sikerül egy irányba tartanom magam és nem kezdek el kételkedni!”

Munka után találkoztunk barátnőmmel és pont nálam voltak az OH-kártyák (a Resilio és az OH-alap kártyacsomag), ezért a segítségükkel ránéztünk az őt foglalkoztató helyzetre.

Választása után átbeszéltük, mi jut eszébe a képről, a szóról és a kártyakombinációról. Elmondása szerint a szókártyát igaznak érzi a munkahelyi és családi életére vonatkoztatva. Megfogalmazta, hogy dolga van azokkal az emberekkel, akik manipulálják társaikat. Eszébe jutott egy közvetlen kollégája, aki nyomkodja a piros gombját, ezért róla részletesebben beszélgettünk.

Megvitattuk, hogy miben látja munkatársa hamisságát és mit okoz neki ezzel a viselkedéssel? A képkártyában meglátta önmagát, aki az emberi manipulálás ellenére előre tud haladni és tudja kezelni a helyzeteket, amiket kollégája okoz számára.

Megküzdési stratégia megtalálása az állatok segítségével

A hogyan tudja kezelni kérdésre húzott egy állatkártyát, melyről delfinre asszociált. A tulajdonságokat vizsgálva azt vette észre, hogy tud áramolni a számára frusztráló helyzetben is. Megláttattam vele, hogy olyan képességei vannak, amiket a szóban forgó kollégájával való együttműködése során is tud alkalmazni. 🙂

Ennek a beszélgetésnek lett az eredménye a fenti visszajelzés. Barátnőm nagyon hálás volt, mert a kártyás találkozónkat követően tisztábban látott rá a munkahelyi helyzetére, és azóta higgadtabban tud reagálni a szakmai életében.

Önismereti kalandra fel!

Ha ennél személyesebb megoldást szeretnél, gyere el a stúdiómba, vagy keress meg online.

Jó, vágjunk bele!

Bejegyzés kelt: 2020.03.10.

Képek forrása:
canva.com és saját szerkesztés

Üdvözöllek!

Kövesd a facebook oldalam, hogy első kézből értesülj az újdonságokról. smile

Dallos Mónika vagyok. Örülök, hogy elolvastad a bejegyzésem. Cikkeimmel és csoportjaimmal támogatni akarlak abban, hogy minél több információval és módszerrel rendelkezz ahhoz, hogy egyről a négyre juss. Remélem, találtál valami hasznosat ehhez ebben az írásomban.

Hasonló bejegyzések

A hipochondria rejtelmei OH-val

A hipochondria rejtelmei OH-val

Avagy mitől válhat zavarrá ez a pótcselekvés? És mi miatt pakolhatja bele magát valaki az előidézett állapotok kényelmetlenségébe? A napokban egy 20’as éveinek az elején járó fiatallal OH-ztam. Korábban beszélgettünk már és meghatároztuk azokat a témákat, amik...

Elég muníció vagyok Magamnak!

Elég muníció vagyok Magamnak!

Történet egy Nőről, aki meglelte a saját erejét. Ez az egy éve tartó időszak Mindenkinek nehéz! Korlátozva vagyunk, és úgy érzem, meg vagyok fosztva jónéhány lehetőségtől, ami az ismerkedést illeti. Március hónap számomra leginkább a hullámvölgyek mocsaráról szólt....

Hova rejtettem a könnyeim?

Hova rejtettem a könnyeim?

Egyik ismerősömmel egy különleges témát vizsgáltunk meg az OH-kártyák segítségével. Vele több alkalommal kártyáztunk már és nyitott volt arra, hogy ránézzünk a szemkönnyezése okára. Témája kapcsán a véletlen húzás módszerét alkalmaztuk. Tehát nem látta milyen képeket...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .