Probléma a problémák alatt

Problémák a probléma alatt.

Az egyik ügyfelem konkrét téma nélkül ült le az OH-kártyák elé. Ki szerette volna próbálni a módszert, ezért vele az ismerkedős gyakorlatot csináltuk. Egyiken sem számítottunk a megtapasztalt mélységekre.

A húzott kártyakombináció kapcsán fő-problémájának (amit ő nehézségnek él meg az életében) a munkahelyi tevékenységét fogalmazta meg. Szabadon tudott mesélni erről és egyértelmű volt számára, hogy a húzott szó, mire utal a témája kapcsán. Majd húzott még 3 kép és 3 szókártyát, hogy árnyalni tudjuk fő-problémáját. Olyan nehézségeket kerestünk, melyek valahogyan az elsőként kihúzott kártyakombináció összefoglalásához köthetők.

A második alproblémáját sejtető kép alá a gyász kifejezés került a szókártyával. A megbeszélés folyamán könnyeivel küszködve mondta el, hogy volt egy vetélése, amit meglátása szerint még nem tudott feldolgozni.
Nagyon mély témát hozott elő a kártya! Az ügyfeleimet érintő hevesebb érzelmi reakciók esetében mindig megállunk az önvizsgálódás folyamatában! Nem az a célom ugyanis, hogy fájdalmas és kínzó legyen a gyakorlat, hanem az, hogy ami kimondható az legyen kimondva, beszélje ki magából az illető az elakadását és lásson rá a témához fűződő hozzáállására. Ennek köszönhetően pedig minél felszabadultabban tudjon tovább haladni az életében! Pár perc szünet után, ügyfelem kérésére folytattuk a gyakorlatot.

A valós és eltemetett probléma

A fejleményekről:
Az önismereti munka után 2 hónappal örömmel újságolta, hogy babát várnak párjával. Hiszek a segítő beszélgetéseim és az OH-kártyák erejében! Megérzésem szerint az tudott segíteni neki, hogy meglátta és kimondta elakadásának okát, majd megfogalmazott magának egy felszólítást a veszteségélmény kapcsán. Plusz máshová került a fókusz: a magzat elvesztésének feldolgozása került a fókuszba, nem pedig az, hogy miért nem fogan meg a várva várt jövevény.
Ügyfelem gyógyulási folyamatához hozzátartozik, hogy a vetélést követően bevitte pszichodrámára a krízisét. A beszélgetésünkre a pszichodráma találkozások végeztével került sor.

Kedves Érdeklődő most az olvashattad ki a bejegyzésből, hogy bizony mély témákat is érinthet még akár az első kártyázás élménye is. Azonban csak olyan dolgokról beszélgetünk, amik már felszínen vannak, és amikkel az illető szembe tud nézni!

A változás első lépése, amit a jövőd felé vezető úton tehetsz, hogy bátorsággal vértezed fel magad! Hiszen bátorságra van szükség ahhoz, hogy szembe tudj nézni Önmagaddal! És mindezt nem kell, hogy egyedül csináld! 🙂

Eszembe jutott ehhez egy idézet:

„A nehézségek merő tréfák csupán,
a belőlük származó jóhoz viszonyítva.”
Sri Chinmoy

Önismeretre fel! 😉

Bejegyzés kelt: 2020.01.31.

Képek forrása:
canva.com és saját szerkesztés

Üdvözöllek!

Kövesd a facebook oldalam, hogy első kézből értesülj az újdonságokról. smile

Dallos Mónika vagyok. Örülök, hogy elolvastad a bejegyzésem. Cikkeimmel és csoportjaimmal támogatni akarlak abban, hogy minél több információval és módszerrel rendelkezz ahhoz, hogy egyről a négyre juss. Remélem, találtál valami hasznosat ehhez ebben az írásomban.

Hasonló bejegyzések

A hipochondria rejtelmei OH-val

A hipochondria rejtelmei OH-val

Avagy mitől válhat zavarrá ez a pótcselekvés? És mi miatt pakolhatja bele magát valaki az előidézett állapotok kényelmetlenségébe? A napokban egy 20’as éveinek az elején járó fiatallal OH-ztam. Korábban beszélgettünk már és meghatároztuk azokat a témákat, amik...

Elég muníció vagyok Magamnak!

Elég muníció vagyok Magamnak!

Történet egy Nőről, aki meglelte a saját erejét. Ez az egy éve tartó időszak Mindenkinek nehéz! Korlátozva vagyunk, és úgy érzem, meg vagyok fosztva jónéhány lehetőségtől, ami az ismerkedést illeti. Március hónap számomra leginkább a hullámvölgyek mocsaráról szólt....

Hova rejtettem a könnyeim?

Hova rejtettem a könnyeim?

Egyik ismerősömmel egy különleges témát vizsgáltunk meg az OH-kártyák segítségével. Vele több alkalommal kártyáztunk már és nyitott volt arra, hogy ránézzünk a szemkönnyezése okára. Témája kapcsán a véletlen húzás módszerét alkalmaztuk. Tehát nem látta milyen képeket...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .