Amikor a „főnök” nem úgy működik…

Amikor a főnök nem úgy működik

Amikor Budapesten éltem, több alkalommal konzultáltam egy férfivel, akinek merevedési problémái voltak. Ebben a cikkben erről az esetemről olvashatsz. Megtudod, honnan indultunk el és hová érkeztünk meg. Valamint arra is kitérek, hogy milyen okok húzódhatnak még meg emögött a nehézség mögött.

Nadiell egy jól szituált, jó egzisztenciával rendelkező férfi. Jól keres, szereti a munkáját, rendben van a kapcsolata a szüleivel. A testvérével is jó viszonyt ápol. Vannak barátai, akikkel rendszeresen találkozgat és programokat szerveznek. Nemrég találkozott egy nővel, akivel több randevú után tapasztalta meg ezt a nehézségét. Ez azért sokkolta le, mert ezidáig ez rá nem volt jellemző.

A szexuális működési zavarok feltárását mindig azzal kezdjük, hogy kizárjuk a szervi okokat. Nadiell már a legelején elmondta, hogy korábban nem jelentkezett nála ez a zavar, ahogy akkor sem, amikor önmagát elégítette ki. Ezek miatt a működése mélyebb rétegeit, és a hölggyel való kapcsolatát kezdtük feltárni.

  • Hova pozícionálja ezt a nőt, és önmagát;
  • Milyen értékekkel rendelkezik a hölgy és ő;
  • Milyen hibái vannak neki és a nőnek;
  • Illetve mire lehet képes ez a kapcsolat?

A konzultációk során ezekről beszélgettünk nyíltan és tabumentesen. Kiderült, hogy a nő közelít ahhoz az álomképhez, amit a fejében alakított ki a Nagy Ő-ről. Úgy érezte, megkap tőle mindent. Megértés, elfogadás és nyugalom járta át a kettejük kapcsolatát.

Amikor az önmagáról kialakított képéről beszélgettünk, megvizsgáltuk, neki milyen értékei vannak, illetve, hogy milyen pozitív és kevésbé kellemes dolgokkal rendelkezik. A beszélgetéseink során éreztem, hogy túl magasra pozícionálja a hölgyet, ezért azt is megvizsgáltuk, a nő milyen hibákkal rendelkezik.

Mivel még nagyon a kapcsolat elején jártak, ezért Nadiell egyetlen hibát sem talált a hölgyben. Sőt kifejezte, úgy érzi, hogy nem méltó rá, azaz alul értékelte magát. És meg is találtuk az erekciózavar okát: úgy érezte, nem tud eleget adni ennek a nőnek, ő nem elég jó, azaz a teljesítményszorongás okozott nála ilyen jellegű testi tünetet. Annyira akart teljesíteni, hogy végül nem tudott.

A szexuális együttlét egy automatizált folyamat, hiszen hallottunk róla valamit az őseinktől, amit aztán magunkba szívtunk. Összegyűjtöttünk róla pár információt a kortársainktól, az internetről, és a pornó filmekből. Valamint ott vannak még a hiedelmeink is, amik igen erősen meghatározzák a működésünket.

Szexuális működési zavarok nőknél és férfiaknál is jelentkezhetnek. Ezek a zavarok a legtöbb esetben tünetek, ezért a feltárásnál a mögötte meghúzódó okokat keressük. Most azt foglalom össze, hogy az esetben szereplő erekciózavar mi miatt alakulhat még ki.

Az erekcióhiánynak sokféle testi oka lehet, ezért a szexuális anamnézis mellett, orvosi vizsgálat is szükségessé válhat, amennyiben az krónikussá válik.

A merevedési problémáknak pszicho-szociális okai is lehetnek.

  • A párkapcsolat nem olyan, mint amilyenre a férfi vágyik, mert a kedvese bántóan, leértékelően, esetleg elutasítóan viselkedik és kommunikál.
  • Kialakulhat még akkor is, ha a férfinak kötődési problémája van. Tehát gyerekkorában valami miatt sérült az édesanyjához fűződő kapcsolata.
  • Valamint a kudarctól való félelem miatt is kialakulhat ez a blokk, ami miatt a test nem reagál a szexuális ingerekre, és elmarad az erekció.

Valójában nagyon könnyű dolgom volt Nadiellel, mert az egész folyamat alatt nagyon nyílt és őszinte volt velem, és ő is akarta a változást. Ezek miatt elegendő volt összesen 3 konzultáció ahhoz, hogy rendezzük a nehézségét.

Mivel nála a teljesítményszorongás váltotta ki ezt a tünetet, ezért sokat beszélgettünk arról, hogyan éli meg a sikereit, miben méri az eredményeit és miből lehet egyértelmű a számára, hogy férfiként, azaz társként is méltó ehhez a nőhöz. Itt még megvizsgáltuk, hogy a kedves milyen teljesítményt vár tőle, és ő hogyan van ezzel a kimondott, vagy ki nem mondott, azaz általa feltételezett igényről.

Hiszen jó egzisztenciával rendelkezett: szerette a munkáját, amiben sikereket ért el. A szociális kapcsolatai is pozitív tapasztalatokkal gazdagították, és a szüleivel is rendben volt a kapcsolata. Tehát csak a hiedelemrendszerét kellett gatyába ráznunk, amit pozitív eredménnyel meg is tettünk.

Ugyan nem maradtak együtt túl sokáig a hölggyel, azonban a videó felvételekor Nadiell boldog házasságban él, édesapaként.

2023.november 19-én létrehoztam egy youtube csatornát: Házisárkány Stop, ahová ezt a bejegyzésem is feltöltöttem. Itt 👇 van a videója. 🙂

Bejegyzés kelt: 2022.06.10.

Képek forrása:
canva.com és saját szerkesztés

Üdvözöllek!

Kövesd a facebook oldalam, hogy első kézből értesülj az újdonságokról. smile

Dallos Mónika vagyok. Örülök, hogy elolvastad a bejegyzésem. Cikkeimmel és csoportjaimmal támogatni akarlak abban, hogy minél több információval és módszerrel rendelkezz ahhoz, hogy egyről a négyre juss. Remélem, találtál valami hasznosat ehhez ebben az írásomban.

Hasonló bejegyzések

Boldogan éltek, amíg meg nem…

Boldogan éltek, amíg meg nem…

A kapcsolatok, és különösen a szerelmi jellegű kapcsolatok igen képlékenyek. A párkapcsolati hiedelmeink sok mindent befolyásolnak a viszonyunkban. A párkeresést és kapcsolati életet is meghatározza mindaz, ami a gyermekkori énünkben ragadt. Ezeknek az elképzeléseknek...

A kezdeményezés alaptörvényei

A kezdeményezés alaptörvényei

Úgy döntöttem, hogy készítek egy bejegyzést a kezdeményezésről. Nem apróztam el a dolgot, 3 fontos tényt is megosztok veled erről. Igazán szerencsés nő vagyok, mert elmondhatom, hogy az eddigi életem során 5 férfi szólított le az utcán. Azt gondolom, hogy ez egy...

Interjú: Az Otthoni sárkánytartás lehetőségei

Interjú: Az Otthoni sárkánytartás lehetőségei

A Szeged a Mindenem hírportál megkeresett, mert kíváncsi volt a Házisárkány projektemre. Erről beszélgettünk most a szerkesztővel, Tuska Árpáddal. Árpi: A házisárkány jelzőt azokra a nőkre használjuk, akik valamiért uralkodni akarnak párjukon, bár ez nem csak a női...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .