Sokan nem is sejtik, mennyi galibát tud okozni, ha az egyik meggyőződésünk diszfunkcionális, azaz akadályozó. A mai bejegyzés erről szól.
Biztosan alakultak már ki nézeteltérések közted és a párod között, vagy legalábbis tuti, hogy láttál már veszekedő partnereket. Lehet, hogy nem gondoltál rá, hogy ezek mögött a konfliktusok mögött olyan torzító hiedelmek húzódhatnak meg, amelyek a legtöbb nézeteltérés alapját képezhetik. A mai bejegyzésemmel ebben a témában fogunk elmélyedni.
Sokféle hiedelmünk van, mivel sokféle mintát láttunk. Emellett egészen különböző sémákat és meggyőződéseket alkottunk mi magunk is, hogy általuk könnyebben fel tudjuk dolgozni a különböző információkat, illetve a minket ért hatásokat és hatékonyabban tudjunk tájékozódni a hétköznapjainkban.
A párkapcsolati hiedelmeink az intim kapcsolataink különböző aspektusaira irányulnak. Ezek közé a meggyőződések közé tartoznak általánosságban:
- a párkapcsolatra,
- a partnerünk viselkedésére,
- gondolkodására,
- és érzéseire vonatkozó feltételezéseink, illetve elvárásaink.
Ha ezek a hiedelmeink túlságosan szélsőségesek, akkor ezek a meggyőződéseink kedvezőtlen hatást gyakorolnak a párkapcsolatunkra. Pontosan azért, mert az érzelmeinket és a viselkedésünket nagyban meghatározza az, ahogyan a világot, és amilyennek az ideális párkapcsolatot gondoljuk.
Íme 7 tévhitet, amik melegágyat képeznek a különböző konfliktusoknak, és a kellemetlen érzéseinknek:
- A pároknak nincsenek titkaik egymás előtt.
- A házastársak felelősek egymás boldogságáért.
- A partnerek versengése felpezsdíti a kapcsolatot.
- A véleménykülönbség kapcsolatromboló.
- A partnerünk képtelen a változásra.
- A szexuális életben mindig, mindennek tökéletesen kell működnie, különben veszélybe kerül a kapcsolat.
- A férfiak és a nők valószínűleg soha nem érthetik meg egymást.
Az enyém, amire mind a két szülőm kondiconált engem, az a következő volt:
„Minden férfi szar, szemét, szar alak. Egy semmire kellő, részeges disznó. Egy bántalmazó fráter.”
Ez volt az én igazságom, és eszerint választottam magamnak párt egészen addig, amíg ki nem dolgoztam magamból ezt a borzalmat. Nos, kellett hozzá jó pár óra terápia…
Ha gondolod, oszd meg Te is, hogy benned milyen tévhit futhat. Bátran írd meg kommentben a videó alá, vagy küld el az e-mail címemre. (hello@dallosmonika.hu)
Roy Eidelson és Norman Epstein párterapeuták kollégáik bevonásával gyűjtötték össze a legjellemzőbb párkapcsolati hiedelmeket. Munkájuk egyik eredménye egy kérdőív lett, aminek kitöltésével fel lehet térképezni, hogy az öt nagyobb témakörön belül, milyen tévhitek szövik át a gondolatainkat.
A párkapcsolati tévhitek következménye
A torz hiedelmeink hatására könnyen megváltozhat a párkapcsolatunkkal összefüggő gondolkodásunk és viselkedésünk, ahogyan a párunkkal bánunk, amit ő értetlenkedve fogadhat. Emiatt megnőhet a konfliktusaink száma, ami pedig fokozhatja a párkapcsolatunkkal való elégedettlenségünket. Ez oda vezethet, hogy mind a ketten meg nem értettséget éltek át, ami miatt eltávolodhattok egymástól, aminek a vége lehet, külön utakon is folytathatjátok tovább.
Ezek miatt a következmények miatt érdemes gatyába rázni és foglalkozni a saját párkapcsolati hiedelmeinkkel.
Ha érdekel, hogy téged milyen hiedelmek akadályozhatnak, akkor keress meg valamelyik elérhetőségemen és szabadítsd fel magad alóluk.
2023.november 19-én létrehoztam egy csatornát a youtube platformján: Házisárkány Stop, ahol kifejezetten párkapcsolati témájú videókat találsz. Többek között ezt a bejegyzést is feltöltöttem, aminek a videója itt 👇 van. 🙂
Bejegyzés kelte: 2024.01.10.
Képek forrása:
canva.com és saját szerkesztés
0 hozzászólás