Kapcsolati megújulást hozó OH-gyakorlat

A kapcsolat megújulhat

Megismertünk és megtanultunk egy összetett gyakorlatsort az OH-alapképzésre épülő Kapcsolati OH továbbképzésen. Rajongok ezért a feladatért, mert gyönyörűen megmutatja, mik azok a minták, amiket a szüleinktől tanultunk el és alkalmazunk a párkapcsolati életünk során.

Ezt a gyakorlatsort már több ügyfelemmel megcsináltam. Van vele munka bőven, hiszen sok kártyával dolgozunk (30 db). Azonban van lehetőség arra, hogy 3 szakaszra bontsuk a feladatot, hogy legyen elég tere és ideje annak, aminek ki kell jönnie, vagy amit érdemes meglátni. Ezek után minél több lehetőségünk van beazonosítani a befolyásoló mintákat, vagy épp azokat, amiket már hátra hagytunk.

A kapcsolat más szemszögből

Egyik ügyfelem a feladat végén azt fogalmazta meg, hogy a gyakorlat segítségével meglátta, milyen gyermekkorában megtanult kapcsolati mintákat alkalmazott a volt feleségével. Felismerte továbbá, hogy miben fejlődött és mit kell még megtanulnia, hogy a következő párkapcsolatában a boldogabb és kiteljesítőbb kapcsolati minőséget tudja megtapasztalni.

Személyes véleményem szerint az ügyfelem által megfogalmazott rálátásnál nagyobb segítség nem kell egy önmagán dolgozó és önismereti munkát folytató embernek! Noha több módszer is elérhető, mégis azt gondolom, hogy az asszociációs kártyákkal való munka is hozzájárul ahhoz, hogy rendezettebb és örömtelibb legyen az élet! 😉

Hiszen azzal, hogy felismered a saját működésed alapjait, a gyökereit, tehát ebben az esetben azt, hogy melyik ősödnek a működése dominál a saját kapcsolati viselkedésedben, már nyeregben is vagy! Sokkal könnyebb úgy változtatni, hogy látod, mi a tiéd, és mi az, amit akarva, akaratlanul felvettél!

Egyszerűbbé válhat az elengedés, amikor konkrétan tudod, hogy mitől búcsúzol, hogy aztán az átalakulás számodra is kedvezőbb és komfortosabb helyzeteket eredményezzen.

Önismereti kalandra fel!

Ha ennél személyesebb megoldást szeretnél, gyere el a stúdiómba, vagy keress meg online.

Jó, vágjunk bele!

Bejegyzés kelt: 2020.06.08.

Képek forrása:
freepick.com és saját szerkesztés

Üdvözöllek!

Kövesd a facebook oldalam, hogy első kézből értesülj az újdonságokról. smile

Dallos Mónika vagyok. Örülök, hogy elolvastad a bejegyzésem. Cikkeimmel és csoportjaimmal támogatni akarlak abban, hogy minél több információval és módszerrel rendelkezz ahhoz, hogy egyről a négyre juss. Remélem, találtál valami hasznosat ehhez ebben az írásomban.

Hasonló bejegyzések

A hipochondria rejtelmei OH-val

A hipochondria rejtelmei OH-val

Avagy mitől válhat zavarrá ez a pótcselekvés? És mi miatt pakolhatja bele magát valaki az előidézett állapotok kényelmetlenségébe? A napokban egy 20’as éveinek az elején járó fiatallal OH-ztam. Korábban beszélgettünk már és meghatároztuk azokat a témákat, amik...

Elég muníció vagyok Magamnak!

Elég muníció vagyok Magamnak!

Történet egy Nőről, aki meglelte a saját erejét. Ez az egy éve tartó időszak Mindenkinek nehéz! Korlátozva vagyunk, és úgy érzem, meg vagyok fosztva jónéhány lehetőségtől, ami az ismerkedést illeti. Március hónap számomra leginkább a hullámvölgyek mocsaráról szólt....

Hova rejtettem a könnyeim?

Hova rejtettem a könnyeim?

Egyik ismerősömmel egy különleges témát vizsgáltunk meg az OH-kártyák segítségével. Vele több alkalommal kártyáztunk már és nyitott volt arra, hogy ránézzünk a szemkönnyezése okára. Témája kapcsán a véletlen húzás módszerét alkalmaztuk. Tehát nem látta milyen képeket...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .