Nem várt jövevény

Nem várt jövevény

Van úgy, hogy egy magzat érkezése nem okoz mindenkinek örömöt. Ebben a cikkben különböző gyakorlatokat csináltunk ügyfelemmel, hogy érzelmileg közelebb kerüljön a babájához.

Több alkalommal beszélgettem az anyukával, aki korábbi találkozásunk során említette, hogyan érez a gyermekeivel kapcsolatban és hogyan áll a várandósság körülményeihez. Témája kapcsán a képen látható érzéskártyákkal dolgoztunk.

Az édesanya elmondása szerint, a terhesség állapotának csodának kéne lennie, de ő nem így élte meg gyermekei, különösen második gyermeke magzati létét. Az érzéskártyákkal való munka során célom volt megláttatni vele, hogy a benne dübörgő érzések kikhez is tartoznak?!

Megvizsgáltuk azt, hogy milyen érzések voltak benne, amikor kisfiával állapotos volt. A válogatást követően megkértem őt arra, hogy az alábbi szempontok alapján csoportosítsa a kártyákat:

  • melyik érzés szólt a magzatnak,
  • melyik szólt önmagának,
  • és melyik tartozott a gyermek édesapjához.

Ezt követően arra kértem, hogy jelen helyzetéből kiindulva válogassa szét a kártyákat: mit érez jelenleg gyermeke, önmaga és az apuka vonatkozásában?

A rendszerezés után ügyfelem meglátta és ki is fejezte, hogy mely érzelmeket táplálja csak a fia iránt és mely érzéseket pakolta hozzá fejben a gyermek édesapja miatt. Elmondása szerint a feladat után tisztábban látta, hogy a fiával való kapcsolatában akadályként voltak jelen a volt férjéhez és önmagához fűződő érzelmei.

Az önismereti gyakorlat abban tudott neki segíteni, hogy nagyobb örömmel vegye kisfia létezését. Noha később úgy döntött, pszichológushoz fordul.

Az édesanyával való együttműködésünk legelején már benne volt a pakliban, hogy pszichológushoz megy. Akkor mégis úgy határozott, hogy a segítségemmel vág bele a segítő folyamatba. Természetes volt számomra, hogy elfogadom a döntését!
Vannak pszichológus és szexuálpszichológus ismerőseim is, akiket jó szívvel tudok ajánlani, ha arra kerül a sor. 🙂

Önismereti kalandra fel!

Ha ennél személyesebb megoldást szeretnél, gyere el a stúdiómba, vagy keress meg online.

Jó, vágjunk bele!

Bejegyzés kelt: 2020.06.10.

Képek forrása:
pixabay.com és saját fotó

Üdvözöllek!

Kövesd a facebook oldalam, hogy első kézből értesülj az újdonságokról. smile

Dallos Mónika vagyok. Örülök, hogy elolvastad a bejegyzésem. Cikkeimmel és csoportjaimmal támogatni akarlak abban, hogy minél több információval és módszerrel rendelkezz ahhoz, hogy egyről a négyre juss. Remélem, találtál valami hasznosat ehhez ebben az írásomban.

Hasonló bejegyzések

Küzd le a változtatás egyetlen akadályát!

Küzd le a változtatás egyetlen akadályát!

Változás, halogatás, működő, de kellemetlen körülmények... Nem mozdulunk, pedig a szívünk azt súgja, lehetne jobb is... A cikkben ezt a témát járom körbe. A változástól való félelem egy egyetemes félelem. Senki sem szereti, ha gyökeres változások történnek az...

5 tipp az elégedett tudatért

5 tipp az elégedett tudatért

Mentális és szellemi rendszerünk alapjaiban meghatározza, hogyan állunk hozzá saját magunkhoz, az életterületeinkhez, vagy épp egy konkrét projektünkhöz. Hoztam Neked pár gondolatot, melyekkel csökkentheted a szorongásaidat és magasabb tudatszintre emelkedhetsz. Hagyd...

Szüleink sorsa

Szüleink sorsa

„A szülők nem voltak rosszak. Egyszerűen maguk is megsebzett gyerekek voltak.” Azért tartom találónak J.Bradshaw gondolatát, mert egy olyan tényre mutat rá, amit sokan nem vesznek észre. Hány olyan család van, ahol a gyerek távolságot tart egyik, vagy másik...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .