
Az OH-kártyacsomagokat Moritz Egetmeyer pszichoterapeuta alkotta meg Ely Raman festőművész és számos egyéb szerző segítségével. Munkásságuk eredménye egy alternatív terápiás lehetőség, egy eszköz, mely segítségével könnyebbé válhat a terápiás segítő folyamat. Az OH-kártyák asszociációs kártyák és nem a jövő megjóslására valók. Abból a célból készültek, hogy segítségükkel szinte külső szemlélőként láthassunk rá a bennünk munkálkodó folyamatokra.
Az első pakli a 70’-es évek végén született meg. A képen látható OH-alapcsomag 88 miniatűr festménykártyát (képkártyákat) és 88 szókártyát tartalmaz. A velük való munka során a témához kapcsolódó érzések, gondolatok és intuíciók szabadon kifejezhetők. A kártyákkal történő beszélgetés során az ügyfél új kapcsolatokat, új következtetéseket vonhat le, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy átgondolja és egy másik nézőpontból közelítse meg alaphiedelmeit, feltevéseit.
A kártyák nem válaszokat adnak, hanem az asszociálás révén biztosítják a lehetőségét annak, hogy a kártyázó megtalálja az összefüggéseket az életében jelen lévő események, érzések, tapasztalatok között. Támogatják továbbá az önmagunkon való gondolkodást, és serkentik a saját érzések felfedezését másokkal kapcsolatban.
Forrás:
Németh Lóránd, Fodor Józsa: Inspiráció az asszociációs kártyákkal való munkához. Magánkiadás, Budapest, 2017.
2019 tavaszán találkoztam először az OH-kártyákkal, melyek annyira magával ragadtak, hogy 2019 nyarán elvégeztem az OH-Instruktori képzést. Majd részt vettem a Stressz és Kapcsolati témájú ráépített továbbképzésen is. Majd elvégeztem a Belső gyermek képzést is.
Több alkalommal használtam a kártyákat a segítő hivatásom során és akkor, amikor rá akartam nézni egy-egy témámra. Személy szerint én azért rajongok az OH-kártyákért, mert amikor rájuk támaszkodom egy-egy elakadásom kapcsán, egyszerűvé válik a problémám. Meglátom magát az okot, lecsupaszítva az elmém által szőtt kombinálás hálótól, emiatt kezelhetőbbé válik a helyzet! 🙂 És hab a tortán, hogy mindezek után sokkal közelebb kerülök az elakadásom megoldásához! 😉

A kártyázásról
Az OH-kártyákkal egybekötött beszélgetés a következőképpen szokott zajlani:
- Ha téma nélkül jössz, akkor az ismerkedő gyakorlatot vesszük elő és az OH alapkártyacsomaggal látunk hozzá az asszociáláshoz. Ez azt jelenti, hogy arról beszélsz, amit felhoz benned a kép és a szókártya. Egészen addig kérdezgetlek, amíg el nem jutunk a probléma megfogalmazásáig, a megerősítés és/vagy felszólítás kimondásáig.
- Amikor tudod, hogy milyen téma mentén szeretnél vizsgálódni, akor azt a kártyapaklit használjuk, ami támogajta az asszociációs folyamatodat.

Milyen témákban lehet alkalmazni az OH-kártyákat?

Önismeret fejlesztése

Önkifejezés bátorítása

Szükségletek megfogalmazása

Erőforrások beazonosítása

Stresszfaktorok csökkentése

Kapcsolatok megmunkálása

Megküzdési stratégiák alakítása

Asszociálás hozott téma kapcsán
Az általam használt kártyacsomagokról

Resilio
A Resilio kártyacsomag segítségével a stressz és a rezíliencia témájában lehet vizsgálódni. A pakli 99 képkártyából és 44 állatkártyából áll.

Tandoo
A Tandoo kártyacsomag a kapcsolatokra specializálódott. A kártyapakli abban nyújt segítséget, hogy ráláthassunk kapcsolataink működési struktúrájára.
A kártyacsomagban 99 képkártya és 44 útjelző kártya segít kiigazodni a kapcsolatok sokszínűségében.

Morená
A Morená kártyacsomag 88 kép és 22 nyomkártyát rejt. A képkártyákat az amazóniai őserdőben élők ihlették. A kártyapakli segíthet a boldogság útjának felfedezésében, utat mutathat belső forrásunkhoz.

Habitat
A kártyacsomagban 88 képkártya található. A Habitat abban segíthet, hogy meglássuk az összefüggéseket a külső és a belső között.

Mythos
A Mythos pakli 55 képkártyát tartalmaz, melyek a mítoszok világát tükrözik. A kártyával való munka fejleszti az imaginációt.

Bővebb információ
Az OH-kártyák hivatalos oldalán tudhatsz meg többet a kártyacsomagokról és a módszerről, melyet ide kattintva érsz el.

Gyere el, és próbáld ki!
6 csoport, 6 különböző téma, kis anyagi befektetés magas érzelmi haszonnal és előrelépéssel!
Bejegyzések a témában
A hipochondria rejtelmei OH-val
Avagy mitől válhat zavarrá ez a pótcselekvés? És mi miatt pakolhatja bele magát valaki az előidézett állapotok kényelmetlenségébe? A napokban egy 20’as éveinek az elején járó fiatallal OH-ztam. Korábban beszélgettünk már és meghatároztuk azokat a témákat, amik...
Elég muníció vagyok Magamnak!
Történet egy Nőről, aki meglelte a saját erejét. Ez az egy éve tartó időszak Mindenkinek nehéz! Korlátozva vagyunk, és úgy érzem, meg vagyok fosztva jónéhány lehetőségtől, ami az ismerkedést illeti. Március hónap számomra leginkább a hullámvölgyek mocsaráról szólt....
Hova rejtettem a könnyeim?
Egyik ismerősömmel egy különleges témát vizsgáltunk meg az OH-kártyák segítségével. Vele több alkalommal kártyáztunk már és nyitott volt arra, hogy ránézzünk a szemkönnyezése okára. Témája kapcsán a véletlen húzás módszerét alkalmaztuk. Tehát nem látta milyen képeket...